Hotel Aurum - 4200 Hajdúszoboszló,Mátyás király sétány 3.

Református Templom

Időpont(ok):

Az épületek együttesen a város szimbolikus jelképei is egyben. A református templom barokk stílusban épült az 1700-as évek elején. Bővítése 1818-ban történt, mely során klasszicista stílusjegyeket használtak az építők.

Az egyházi épületet 2000-ben teljesen felújították. Az épületben több régi múlt idéző ereklye látható, mint a Mózes-szék 1816-ból, vagy a szószék terítője 1937-ből, melyre a város címere van hímezve. Az istentiszteletek mellett ez a templom többször is otthont ad hangversenyeknek, énekkari esteknek.

hajdúszoboszlói református templom szeretettel várja a városba érkező fürdőző vendégeket is. A templom egyik egyedi kezdeményezése az épületben található nagy Magyarország térkép, melyen az istentiszteletek végeztével, kis gombostűvel jelöli minden távolról érkező testvér szülővárosát. A gyülekezet és a hit nagyságát e térképen található sok-sok gombostű is szimbolizálja. A templom nyitvatartási idő szerint látogatható, azon kívül előzetes bejelentkezéssel.

Gyülekezeti alkalmak:

  • Vasárnap 10 óra – Istentisztelet a templomban
  • Vasárnap 10 óra – Gyermek-istentisztelet a lelkészi hivatalban
  • Vasárnap 17 óra – Istentisztelet a templomban.
    (Ideiglenesen:Református missziós Senior Ház Major utca 61-65)
  • Kedd – csütörtök – szombat 8 óra – Reggeli áhítat a lelkészi hivatalban
  • Kedd 17 óra – Imaóra a lelkészi hivatalban
  • Szerda 17 óra – Énekkar az ANNA otthonban
  • Csütörtök 17 óra – Biblia óra a gyülekezeti teremben
  • Péntekenként 17 óra – ANNA otthonban:
    1. hét – Ige mellett-lelkigondozói beszélgetés
    2. hét – Csendes óra-a heti igék áldásaiból
    3. hét – Keresztény este-hit, vallás irodalom, művészet
    4. hét – Családi délután-fiatal házasok, szülők, gyermekek
  • Szombat 10 óra – Konfirmációs oktatás a gyülekezeti teremben
  • Szombat 11 óra – Ifjúsági óra a gyülekezeti teremben
  • Minden hónap 1. hétfője 18 óra – Prezsbiteri biblia óra
  • Minden hónap 1. csütörtökje 15 óra – Nőszövetségi alkalom
  • Minden hónap 3. csütörtökje 15 óra – Lepramisszió
  • Szerda 14 óra – Diakoniai alkalom

Általános információk

Templomi nyitva tartás

március 15.-szeptember 30.
10.00-12.00 között
illetve
15.00-17.00 között

Hivatalos órák:

Hétfő-péntek naponta
08.00-12.00 között

Elérhetőség

Hajdúszoboszló Kálvin tér 9.
telefon: +36 52 361-243;

Lelkipásztorok elérhetősége

+36 30/903-3916
+36 30/680-8096
e-mail: hajduszoboszlo@reformatus.hu
web: http://szoboszloreformatus.hu

Képek a Református templomról

Vissza a Hajdúszoboszlói programok listához

Programnaptár

Aktuális programajánló

Hungarospa Hajdúszoboszló
Tokaji borozó
Prémium Zóna - Hungarospa
Városnézés nosztalgiavonattal
Kalandozások Bringó-Hintón

Aktuális időjárás

Hajdúszoboszlón

Testvérszállodáink és kiemelt partnereink
Hajdúszoboszlón

Hotel Aurum Family

Gyermekbarát szálloda, négycsillagos minőség

Park Hotel Ambrózia

Háromcsillagos szálloda, családias szolgáltatásokkal

Aqua Line Apartmanház

Önellátó apartmanok csendes környéken, a Hungarospa közelében

Angyal Vendégház

Hangulatos Tokaji borozóval, Hotel Aurum wellness használattal

Admirális Panzió

Hajdúszoboszló központjában, egész évben nyitva tartó Halászcsárda